filmkritikák

2015\01\12

Equilibrium - gyilkos nyugalom

2015\01\08

Majmok bolygója franchise bemutatása, elemzés I. rész

18lqilapxu2enjpg.jpg

1963. -ban Pierre Boulle a neves francia sztárszerző megjelentette azóta már klasszikussá váló scifi regényét A majmok bolygóját. Hihetetlen siker övezte a könyvet, Magyarországon is kiadásra került a Kozmosz Galaktikus Könyvek sorozatán belül. Hollywoodnak nem kellett sok és a 60's évek derekán megbízták az akkoriban igen nagy népszerűségnek örvendő Franklin J. Schaffner rendezőt hogy készítse el a regény filmváltozatát. A mozifilmet Charlton Heston főszereplésével 1968. -ban mutatták be Amerikában. A hatás minden várakozást felülmúlt. Óriási kasszasiker és közönségsiker lett a film és azóta talán a leghíresebb záró képsor is eme remekműhöz kapcsolódik.

dw.jpg

Ebben a mozifilmben kiemelt szerepet kapott a látvány és a kor scifi-jeivel ellentétben már sok akciójelenetet és kalandot is ábrázoltak a képsorokon. Ez merőben új volt az akkori kor elvont, tudományos beállítottságú és elgondolkodtató tudományos fantasztikus filmekkel szemben. Így tehát az 1968's majmok bolygója filmet nyugodtan tekinthetjük a modern akció-scifi megalapozójának és úttörő munkának a filmes világon belül. Charlton Heston ebben az alkotásban nyújtja élete legnagyobb alakítását és itt érte el zenitjét a pályája.

 

Ahogy Hollywoodban lenni szokott elkapta a gépszíj a gyártó stúdió. 1970 és 1973 között négy darab mozifilm folytatást is leforgattak. Ezek sikere váltakozó volt de még mindig megérte a stúdió számára beleölni a pénzt a majmok bolygója saga-ba. A filmek az alábbiak gyártási sorrendben (Beneath the Planet of the Apes, Escape fron the Planet of the Apes, Conquest of the Planes of the Apes, Battle for the Planet of the Apes)

escape_title_planet_of_the_apes_blu-ray.jpg

A Beneath the Planet of the Apes mozi lényegében közvetlen folytatása az első mozifilmnek. Ebben a filmben is feltűnik Charlton Heston azonban a főszerepet James Franciscus alakítja.

A 70's évek utolsó mozifilmje a Battle for the Planet of the Apes szerény jövedelmezősége és a megemelkedett gyártási költség miatt nem lett olyan nagy kasszasiker mint ahogyan azt a gyártó stúdió 20th Century Fox elképzelte volna. Ezért közel három évtizednyi tetszhalálra ítélte a majmok bolygója filmsorozatot. Igaz hogy készült mellette pár tv sorozat de arra már nem sokan voltak kíváncsiak.

Így történhetett meg hogy a világhírű majmok bolygója filmsorozatot a 20th Century Fox befagyasztotta közel három évtizedre. Akkor a 68's Majmok Bolygója filmet dolgozták fel újra (remake) és hogy milyen sikerrel azt majd a Planet of the Apes saga elemzésének második részében fogom leírni.

elemzés Majmok bolygója Planet of the Apes saga

2015\01\08

Lucy

lucy_poszter2.jpg

Alapadatok:

Műfaj: scifi, akcófilm

Rendező: Luc Besson

Gyártó ország: Franciaország

Gyártás éve: 2014

Műfaj: akcfiófilm, scifi

Főszereplők: Scarlette Johansson, Amr Waked, Pilou Asbaek, Morgan Freeman

Történet: Egy naív és befolyásolható lány bűnözők közé keveredik. Egy igen erős és befolyásos gengszter Mr. Jang elfogja a főszereplő lányt Lucy-t. Elkábítják a magatehetetlen szépséget és a testébe egy igen erős és minden eddiginél újabb hatásmechanizmusú drogot csempésznek. Az a feladata hogy ezt a drogot más kereskedőknek adja el. Azonban nem számít azzal hogy a gengszterek mennyire brutálisak. Elfogják Lucy-t és megverik. A zacskóban lévő újszerű és igen erőteljes drogmennyiség felszabadul a szerencsétlen lány szervezetében. Ennek következtében a főszereplő élete gyökeres fordulatot vesz és egyre nagyobb kapacitását tudja kihasználni az agyának.

Vélemény (szubjektív): Nos ez az a film amikor csak visz magával a sodró lendületű akció és észre se veszed hogy nini letelt a közel másfél órás játékidő. Luc Besson ezen alkotása biztosan nem lesz olyan maradandó és klasszikus mint az ötödik elem című alkotása de azért egy jó kis pörgős akciófilmnek megfelelő a Lucy minden korosztály számára.

20140806lucy2.jpg

Nekem nagyon tetszett a filmben Scarlette Johansson alakítása. Nagyszerűen játszotta az egyre intelligensebb és szuper képességek garmadájával rendelkező a szép lassan bediliző csaj figuráját, lucyt. Morgen Freeman játéka it elképesztő volt még annak ellenére is hogy milyen idős színészlegendáról van szó. A francia rendező nagyon jól válogatta össze a színészgárdát ehhez a tökös akciófilmhez.

Az operatőri munka szépen kivitelezett, Párizs szinte minden szegletét bemutató fényképezés nagyon ott van. A legtöbb filmnek is ilyen szép és tűéles képűnek kellene lennie. Példát vehetnek a Lucy-ról. Jó 2014. -es film és elég modern is de akkor is!

Viszont a filmet kétségkívül a pörgős akciójelenetek viszik a hátukon. Na meg a kiválóan vászonra festett forgatókönyv. Ilyen elmebeteg sztorit nem tudom melyik író tudott kitalálni de a sztori nagyon a helyén van. Ezért jár a plusz pont a forgatókönyvírónak! Az akciójelenetek ütősek benne, a kameralassítások szintúgy. Végre jó látni egy igazi vérbeli női akcióhőst mozifilmben. Ezért a Lucynak én négy pontot adok az elérhető ötből. Tehát 4/5 pont.

 

 

scifi 2014 akciófilm Lucy Luc Besson

2015\01\07

Les Misérable - A nyomorultak

mv5bmtq4ndi3ndg4m15bml5banbnxkftztcwmjy5oti1oa_v1_sx640_sy720_.jpg

Alapadatok:

Műfaj: Musical, Dráma

Gyártó ország: Anglia

Rendező: Tom Hooper

Gyártás éve: 2012

Főszereplők: Amanda Seyfried, Russel Crowe, Anne Hathaway, Hugh Jackman, Sacha Baron Cohen, Eddie Redmayne

Fontosabb díjak: Oscar díj - Legjobb női mellékszereplő, Oscar díj - Legjobb hang, Oscar díj - Legjobb smink

Történet: Victor Hugo világhírű regényéből már számtalan tv filmes és mozis feldolgozás látott napvilágot. Azonban az Universal stúdió eltervezte hogy megfilmesíti a több mint 25 éves musicelt és ezáltal Victor Hugo könyvének nagyszabású musical változatát viszi a vászonra. Nyomorultak musicelt még sosem készítettek mozik számára. Ez nagyon merész és kockázatos terv volt a stúdió számára. Azonban a filmet 2012. Karácsonyán bemutatták és pár nap múlva már vezette a jegybevételi listákat. Óriási közönségsiker és kasszasiker lett a nyomorultak film. Tom Hooper pedig ünnepelt rendezővé vált ezáltal. A történet röviden a 19. századi Franciaországba kalauzol minket ahol a frissen szabadult rab Jean Valjean (Hugh Jackman) a jó életet és megváltást keresi.

miserables-articlelarge-v3.jpg

Véleményem (szubjektív): Amikor megláttam a film előzetesét már akkor megragadott ez az alkotás. Valahogy éreztem hogy igen, ez nagyon fog nekem tetszeni. Volt szerencsém moziban átélni ezt a lélekemelő filmes élményt még rögtön karácsony után pár nappal. Azóta is az egyik legkedvesebb filmes élményeim közé tartozik "A nyomorultak"

A film egyik legnagyobb erénye hogy pontosan kiszámítható az egész. Szinte a musicelt vitték vászonra egy az egyben. És ez annyira jól sikerült hála a kiváló és érzékeny színészeknek hogy azóta is ez a film lett a musicalfilmek egyik legszebbike. A színészek ahogy felénekelték a szebbnél szebb dalokat az nagyon szép volt. Anne Hathaway nyúlfarknyit szerepelt a filmben de ahogyan elénekelte az I dream a dream-et már azért megkapta a 2013. -as Oscar szobrocskát. Mondjuk ezt nem értettem hogy miért főszereplőként és nem mellékszerpelőként. De ezt hagyjuk is itt szerintem.

További nagy érdeme Tom Hooper mestermunkájának az a látvány. Már az első snitteknél ahogyan mutatják a rabokat ahogy húzzák a hajót már az szép képekkel van lefestve. Aztán a film végig bátran dolgozik a világos színekkel és a kissé paszteles képekkel. A fotózás és operatőri munka nagyon jóra sikerült.

A színészek megválasztása is példaértékű. Olyan sztárparádét vonultat fel a film (Russel Crowe, Cohen testvérek, Amanda Seyfried) hogy már a nagy nevek hallatán is sokak elmentek megnézni moziba ezt az alkotást. A színészek egyedüli gyengesége hogy nem énekelték olyan szépen és kristály tisztán a dalokat mint a musical énekesek. Ez azért elég feltűnő volt. Főleg Javert felügyelő (Russel Crowe) dallamai bántották a fülemet. Anne Hathaway által alakított Fantoine szépen megoldotta az I dream a dream című slágert.

A történet követi a musical nyomvonalát így arról most érdemlegeset nem tudok írni. Egy az egyben Victor Hugo Nyomorultak regényének feldolgozása az a remake-je ez az alkotás.

Összességében nekem ez a film életem egyik legmeghatározóbb mozis élménye lett. A történet, a színészek játéka érzelmei és gesztusai, a dalok és a gyönyörű operatőri munka tették számomra felejthetetlenné a Nyomorultakat Tom Hooper tolmácsolásában. A pontom amit adok rá az öt pont a maximális ötből. Tehát 5/5 pont.

musical 2012 nyomorultak Oscar

2015\01\06

Star Wars V. - A birodalom visszavág

star-wars-empire-strikes-back.jpg

Alapadatok:

Műfaj:scifi, fantasy

Rendező: Irvin Kershner

Megjelenés: 1980

Főszereplők: Harrison Ford, Mark Hamill, Ian McDiarmid, David Prowse, Jeremy Bulloch

Díjak: Oscar díj - Legjobb hang

Történet: A Birodalom visszavág ott folytatódik ahol az első SW film abbamaradt. Luke és társai egy elhagyatott jeges bolygón vannak aminek Hoth a neve. Ott rájuk találnak a birodalmiak köztük Dart Vader is. Gigászi összecsapás kezdődik a jégbolygón ami a szövetségesek vereségével ér véget. Han és Leia menekülnek a Millenium Falcon -nal és Luke pedig elmegy a Dagoba rendszerbe Yoda mesterhez kitanulni a jediséget. Közben a birodalmi erők elkapják Han-ékat egy áruló szövetséges segítségével. Han Solo-t (Harrison Ford alakítja) befagyasztják jégbe, Leia hercegnőt pedig rábízzák Boba Fett-re a mester fejvadászra. Luke eközben azon van hogy kiszabadítsa társait. Azonban Vader nagyúr megérzi az ifjú jedi jelenlétét és rátalál. A küzdelem során a sötét sith levágja a főszereplő karját és elmondja neki talán az egyik leggyakrabban idézet mondatot filmekből: "Luke, Én az apád vagyok"

pidt1oajmz59ojrfh6fw9xxxmc7.jpg

Vélemény (szubjektív): Nos talán ez az SW film a legjobb mind a hat epizód közül. Ebben tényleg van kaland (már a jeti és Luke harca is lehengerlő az elején), akció, őrületes fordulatok a film végén és végre egy film amiben nem a jó győz a rossz felett hanem fordítva.

A képi világ a film első felében tetszett. A gond ott kezdett lenni amikor Luke elérkezett a Dagoba rendszerhez Yoda-hoz. Lényegében ez a terület egy mocsár és nagyon nagy köd van ott. Szóval az operatőr rosszul bánt a színekkel, a fényképezés pedig túl sötét tónusúra sikerült. A másik gondom akkor volt a fényképezésnél amikor Solo-ék arra a bolygóra mentek ahol végül majd elárulták őket. Az a bolygó természetellenesen vörös, piros, narancssárga színeivel megriasztott.

A karakterek mint a régi trilógia minden darabjában jól alakították a szerepüket. Talán a Luke-ot alakító Mark Hamill volt valamivel gyengébben alakító mint amit megszokhattunk tőle. Harrison Ford pedig mindent beleadott ebbe a szerepbe hogy beindíthassa nagyszerű Hollywoodi pályafutását.

A történet számomra a film legerőteljesebb pontja. Ha csak egy valamit kellene kiemelnem az ötödik SW filmből akkor biztosan azt mondanám hogy : "Luke, Én vagyok az apád" Ez az azóta már legendássá váló mondat hozta meg az igazi nagy sikert a Lucasfilm számára és tette lehetővé hogy a Birodalom visszavág sok millió dollárt hozó kasszasiker lehessen. Számomra is megdöbbentő erővel hatott ez a  pálfordulás a filmben. A film végét is jól varrták el amikor is Luke Skywalker nem hozza szóba ezt a mondatot Leia-nak és társainak. Így a néző nem lehet biztos benne hogy Luke elhiszi e hogy Vader az apja vagy sem. Mindezek miatt a film számomra négy pontot ér az ötből. Tehát 4/5.

scifi Star Wars Harrison Ford George Lucas Birodalom visszavág

2015\01\05

Majmok bolygója: Forradalom

2000px-planet_of_the_apes_logo_svg.png

Alapadatok:

Gyártó ország: USA

Műfaj: scifi

Megjelenés: 2014

Rendezte: Matt Reeves

Főszereplők: Andy Serkis, Keri Russel, Gary Oldman, Toby Kebbell

Történet: Nos, ezzel a filmmel gondba lesznek azok akik nem látták a fenomenálisra sikerül 2011.- es mozifilmet amit Rupert Wyatt rendezett igen profin. Mivel ez a második film tíz évvel a 11's mozi után játszódik. Amikor is a földön már csak maroknyi ember él mert a vírus kipusztította őket. Akik immunisak a vírusra azok együtt élnek az elhagyatott Los angeles-ben. Olyannyira kevesen vannak az emberek hogy a majmok nem is tudnak a létezésükről. Egyszer csak pár ember az erdőben összefut Cézárral és fiával. Majd innentől kezdetét veszi a harc majmok és emberek között. Csak kötélidegzetűeknek ajánlott!

Véleményem (szubjektív): Senki előtt nem titkoltam hogy 2014.- ben ezt a mozifilmet vártam a legjobban. Nem kis megdöbbenést okozott számomra amikor is megtudtam, számomra máig ismeretlen okok miatt hogy a majmok bolygója Forradalmat nem játssza le Magyarországon számos mozi. Így maradt számomra az hogy DVD megvettem a  filmet és jó fél évvel a bemutató után sikerült megtekintenem.

Az első megtekintés után borzasztóan csalódott voltam. Nem ezt vártam volna egy ennyire lehengerlő első rész után. A gondok már a karaktereknél elkezdődtek. Jóformán Cézár, Koba és a tudós orángután játéka mentette meg a filmet. Az emberek közül egyik sem tudott maradandót alakítani a vásznon. Az orvos csaj unalmas volt és nem túl szexi, a pasija pedig sótlan. A kölyök aki Corneliust tanítgatta pedig nagyon öntelten viselkedett szinte folyamatosan.

Látványilag is erőtlen, gyenge színvonalon teljesített a Forradalom film. Az operatőr túl sok sötét és esős helyet szerepeltetett a filmben. Én a helyében inkább világosabb helyeken forgattam volna és több zöld jelenettel dúsítottam volna a film képi anyagát. Persze lehet hogy sokaknak tetszettek a sötét "dark"-os felvételek nekem nagyon bántotta a szememet.

A történet pedig úgy ahogy van nem volt nagy durranás. Lényegében a 73's majmok bolygója filmnek az újrafeldolgozása ez a mű. Angolul ezt remeake -nek nevezik (kiejtve rimék). Szóval én láttam az eredeti filmet és igaz hogy ez a mostani szebb látványilag viszont abban ami nem látványos volt az elgondolkodtatott. Itt a rendező nem arra ment rá hogy egy jó, szép és értelmes alkotást csináljon hanem hogy látványorgiát alkosson hogy tóduljon a nép a mozikba. A rendező elérte a célját. Összesen több mint 700 millió dolláros bevételt hozott számára és a 20th Century Fox-nak e film. Így garantált a folytatás. Én nem tartottam ezt jó darabnak de a karakterek (Cézár, Koba) megmentették a filmet egy kettő pontra az ötből. Tehát 2/5 pont.

scifi majmok bolygója

2015\01\05

Demóna

30_original.jpg

Alapadatok:

Gyártó ország: USA

Megjelenés éve: 2014

Rendezte: Robert Stromberg

Műfaj: Fantasy

Főszereplők: Angelina Jolie, Elle Fanning, Hannah New, Sam Riley

Történet: A Walt Disney stúdió évek óta tervezte hogy megfilmesíti a méltán népszerű Csipkerózsika mesét élő szereplőkkel. A film érdekessége hogy most a gonosz Demóna szemszögéből fogják bemutatni a történetet. Itt a szerepek is felcserélődnek. Demóna jó karakter lesz, a király azaz Auróra apja pedig gonosz. A film úgy kezdődik hogy a jó tündér Demónát elárulja a szeretője aki később a király lesz. Levágja a szárnyait és így Demóna nem tud szárnyalni. Ezért bosszúból a címszereplő elátkozza a királyt és újszülött gyermekét hogy fiatalon szúrja meg a rokka tűje és aludjon el örökre.

fefe.jpg

Vélemény (szubjektív): Nem sok mesét dolgoztak fel eddig élő szereplőkkel. A Maleficent című film ékes bizonyítéka annak hogy érdemes pénzt fektetni az ilyen projektekbe mert nagyon sokat keres rajta a stúdió. Ez a film tipikusan az a fantasy amit mindenki szeret. A kisgyerekektől kezdve a vénemberekig mindenki tódul a moziba az ilyen filmek miatt szerintem.

A film története egész pofásra sikerült. Tetszett hogy a rendező (Robert Stromberg) nem akart még egy új bőrt lehúzni a csipkerózsikáról és ehelyett a gonosz boszorkányt tette meg főszereplővé. Ez nagyon egyedivé tette a filmet és kiszámíthatatlanná. Végig azért izgultam hogy a boszorkány ne haljon meg és a gonosz király nyerje el büntetését.

Nagyon szépen ki lett dolgozva a látványvilág. Bár sok animációt használtak és blue box technikát a film készítése során de mégsem lett a kép túl steril és művi. Gondolom külső helyszíneken is forgattak. A fényképezés tetszett. Nem tetszett viszont hogy rengeteg sötét helyszínen játszódott a film (például várkastély, sötét erdő)

A színészek játéka hagyott kívánni valót maga után. Egyedül Angelina Jolie alakította nagyszerűen a címszereplőt. A többi színész Sam Riley kivételével szürkén alakították szerepüket. Azon csodálkozom még hogy Jolie ezért a filmért miért nem kapott Oscart??

Összességében ha a legtöbb színész játékát és a sötét hangulatú látványt leszámítom kapok egy nagyon pörgős, akciódús fantasy történetet ami végig kiszámíthatatlan és sodró lendülettel halad előre. Ahogy beültem a moziba egy percig sem unatkoztam és hihetetlenül gyorsan lepergett az alig több mint másfél órás játékidő. Így három pontot ér nálam az ötből ez a fantasy. Tehát 3/5

dws.jpg

fantasy 2014 maleficent Angelina Jolie demóna

2015\01\05

Django elszabadul

django-unchained-poster.jpg

Alapadatok:

Gyártási év: 2012

Műfaj: Western

Rendező: Quentin Tarantino

Gyártó ország: USA

Főszereplők: Franco Nero, Leonardo Di Caprio, Jamie Foxx, Cristoph Waltz

Díjak: Legjobb főszereplő - Cristoph Waltz, Legjobb író - Quentin Tarantino

Történet: Sokak szerint Tarantino kiöregedett a filmes szakmából és már nem tud újat mutatni a filmvilágon belül. A kritikusokra alaposan rácáfolt a Django című western filmjével. Ebben a moziban Tarantino kiélhette szadista hajlamait és a valaha elkészült legvéresebb és brutálisabb western filmet forgatta le Christopher Waltz- al a főszerepben. A történet dióhéjban annyi hogy egy volt rbaszolga egy fejvadász társával elindul egy könyörtelen ültetvényeshez (Leonardo Di Caprio) hogy kiszabadítsa a feleségét akit a könyörtelen ültetvényes tart fogva.

django-unchained-poster-e1351007344250.jpg

Vélemény (szubjektív): Tarantino megpróbálkozik ezzel a filmjével feltámasztani hamvaiból Amerika valaha egyik legfelkapottabb műfaját a westernt. Ez sajnos szerintem nem sikerült. A gond a főszereplők és karakterek kiválasztásánál már megvolt. Westernben néger sohasem lehet főszereplő. Itt a rendező mégis egy afroamerikai színészt tett meg központi karakternek. A főgonosz Di Caprio viszont kiváló választás volt a gonosz ültetvényes szerepére. Jól alakította a szadista kéjjel megfélemlítő az erkölcsi normákra fittyet hányó Calvin Candie- t.

A film zenéje lebilincselő erővel hat. Nagyon jól lettek összeválogatva a dalok a filmhez. Igazi western hangulatot árasztanak a muzsikák. Szívesen hallgatom a mai napig is a film zenei betétjeit. Pörgős számok de mégis jól passzolnak a lassú mederben csordogáló film hangulatához.

A Django látványa hagy némi kívánni valót maga után. A gond az volt hogy nem elsősorban a prérin játszódott a film hanem egy mocsaras, lápos területen Dél-Kelet Amerikában. Az operatőr kamera rángatása egy idő után már zavaró volt számomra és a szememet is elfárasztotta.

De ami miatt igen élvezetes alkotás lett a Django az a történet. Egy igazi vérbeli akciótörténet az 1800's évek amerikájába helyezve. Ahogy a szökött néger és King együtt törekszenek arra hogy kiszabadítsák a főszereplő feleségét az nagyon szívet melengető. Viszont egy kicsit úgy éreztem hogy a film vége túl hosszúra lett nyújtva így nem volt igazi csattanója a sztorinak. Elkeserítőnek tartom továbbá azt is hogy a végső párbajban meghal King. Westernekben nem szokás megölni a főszereplőket, ez alapszabály. De azt gondolom összességében Tarantino egy igen igényes western- t alkotott ami az évek során klasszikus filmalkotássá fog érni. Nekem elnyerte a tetszésemet ezért négy pontot adok rá az ötből. Tehát az osztályzatom 4/5.

juz.jpg

western Oscar Django Quentin Tarantino Leonardo Di Caprio

2015\01\04

12 év rabszolgaság

banner-12-years-a-slave-27027184_max.jpg

Alapadatok:

Műfaj: életrajzi film

Gyártó ország: USA

Rendező: Steve McQueen

Producer: Brad Pitt

Főszereplők: Brad Pitt, Michael Fassbander, Benedicht Cumberbatch, Chiwetel Ejiofor

Főbb díjak: Oscar díj- legjobb film, Oscar díj- legjobb női mellékszereplő, Oscar díj- Legjobb adaptált forgatókönyv

Története: 2014-es év legjobb filmjének választották ezt az alkotást. Brad Pitt ezáltal először lett Oscar díjas a produceri teendői miatt. A történet pofonegyszerű. Egy szabadnak született hegedűművészt Northup-ot elfogják rabszolga kereskedők és eladják jó pénzért déli ültetvényeseknek. Northup 12 éven át tartó kalandjait követhetjük nyomon a bő két és fél órás életrajzi filmben. Azoknak ajánlom elsősorban akik minden Oscar díjas filmet meg akarnak nézni. Mert ez a film lehet hogy sokat mond egy amerikai és afroamerikai néző számára de annál kevesebbet egy magyar nézőnek. Amerikai nézők szája íze szerint fűszerezték ezt az alkotást. Steve McQueen filmje szerintem azért kaphatta meg a három Oscar szobrocskát mert az USA-ban nagy hangsúlyt fektetnek a rasszizmus eltörlésére.

12-years-a-slave-lynching-scene.jpg

Véleményem (szubjektív): Sikerült egy ültő helyemben megnéznem ezt a filmet. Ez azt jelzi hogy lekötötte a figyelmem végig ez az alkotás. Szépen volt megvágva a film, pergő cselekménye egy percre sem ült le. A forgatási helyszíneket igen nagy gonddal és szépérzékkel válogatta össze a rendező. Az operatőr pedig nagyon szép képeket csinált a filmhez. Hiányolom az operatőri munkáért járó Oscar szobrocskát.

A karakterek közepesen lettek kidolgozva. Lupita Nyongo alakítása máig kérdőjel számomra. Ezért hogy kaphatott Oscar díjat? Egy amatőr színész jobban alakít a filmvásznon mint Lupita. Viszont a főszereplő Ejifor, (akiről még sosem hallottam a film megnézéséig) igen kivételes színészi játéka lenyűgözött. Különösen az a jelenet nyerte el a tetszésemet amikor elfogása után megkorbácsolták és igen nagy beleéléssel játszotta el a szenvedő négert.

A történeten nagyon sokat nem kellett dolgozniuk a készítőknek. Mivel ez egy önéletrajzi film volt, egy könyvet kellett forgatókönyvé gyúrni. Ez azt gondolom nem egy nagy feladat. A film végig lekötött és gyorsan letelt a hosszú játékidő. Ez azt gondolom jól jelzi mennyire pörgős és eseménydús alkotás lett a tizenkét év rabszolgaság.

A film mondanivalója és a színészek nagyszerű játéka joggal tette ezt a filmet Oscar díjas alkotássá. Akikben nagy a szociális érzékenység, fogékonyak más bőrszínű emberek sorsa iránt azoknak melegen ajánlom ennek az alkotásnak a megtekintését. A filmre négy pontot adok az ötből. Az értékelésem 4/5.

images.jpg

oscar életrajzi film Brad Pitt 12év rabszolgaság

2015\01\03

Éhezők viadala II./I. A kiválasztott

mockingjaypart1poster3.jpgAlapadatok:

Műfaj: Scifi

Gyártási év: 2013

Gyártó ország: USA

Rendező: Francis Lawrance

Főszereplők: Jennifer Lawrance, Josh Hutcherson, Donald Sutherland, Philip Seymour Hoffman, julianne Moore

Története: A nagy sikerű Éhezők viadala könyvekből készült filmek utolsó előtti része "a kiválasztott". Röviden és tömören arról szól a film hogy Katniss-t kimenekítik az arénából Haymitch-ék és a 13-as körzetbe szállítják az ellenálló lányt. Az egész film története nagyjából annyiban ki is merül hogy a föld alatti bunkerben nyomon követhetjük a lázadó kis csaj és családjának életét. Bepillantást nyerhetünk abba hogyan lesz Katniss-ből egy igen erős és szimbolikus vezető. Csak azoknak ajánlom ezt a filmet akik látták már a sorozat előző két darabját. Az Éhezők viadala és a Futótűz című alkotásokat is!

Véleményem (szubjektív): Nos az előző két filmhez nem is lehet hasonlítani a Kiválasztott című film első részét. A hiba már ott megvan hogy a könyvtrilógia utolsó darabját a megfilmesítésnél ketté vágták. Nem tudom ez kinek az ötlete volt de nagyon mellélőtt. A regény úgy lett kitalálva hogy egy hosszú( regény felét magába foglaló) első bevezetést követ az izgalmas fordulatokban és kalandokban gazdag második rész. A filmkészítők úgy csinálták a filmet ahogy a regény volt. Így tehát az egész Kiválasztott film olyanra sikerült mint a regény első fele: unalmas, lapos és vontatott.

A film látványa igen trehányra sikeredett. Végig föld alatti felvételeket mutattak. Csak igen ritkán mentek a szereplők a felszín fölé olyankor is kórházban voltak vagy az elnököt (Show elnök) mutogatták a díszes fővárosával együtt. Tehát a forgatási helyszínek nagyon rosszul lettek megválasztva szerintem.

A szereplők jól alakítottak viszonylag. Sokak szerint ebben a filmben volt a leggyenegébb Jennifer Lawrance.Szerintem is most alakította a legpocsékabban a főszereplő Katniss karakterét. Talán a sok eddigi projektje miatt fáradt meg ennyire. Kiváló volt viszont látni Philip Seymour Hoffman-t egyik utolsó szerepében. A forgatás alatt is valószínűleg drogos volt ez látszódott is a játékán. Folyamatos kézremegése és sápadt arca elárulta hogy nagyon súlyos függő. Viszont Plutarch karakterét Hoffman beteges kinézete még egyedivé is tette.

A történetről már mondtam pár szót fentebb. A könyv első felét filmesítették meg ami végtelenül unalmas és lapos volt. Történetről nem is tudok mit mondani mert ennek se eleje se vége nem volt. A két órás filmből másfél órát a föld alatt vettek fel. A legnagyobb kaland az volt amikor majdnem megtalálták a 13-as körzetet a Capitólium katonái. Ahogy visszagondolok a mozis élményemre egy emlékezetes jelenetre sem emlékszek.

Összességében a film kettévágása, a történet lapossága és az akciójelenetek ritkasága nagyon lehúzza a filmet a szememben. Viszont nem felejtem el Hoffman fantasztikus játékát amivel mindig ámulatba ejtett. Már csak az ő játéka miatt is kötelező mozi ez minden filmrajongó számára. Szerintem Hoffman játékára még évtizedek múlva is emlékezni fognak a mozirajongók mert feledhetetlenül játszott a kamera előtt. A színészlegenda miatt és mert voltak jó momentumok is a filmben három pontot adok rá az ötből.

Tehát a pontszám 3/5.

 

R.I.P. : Philip Seymour Hoffman

the-hunger-game-mockingjay-part-1-screenshot-plutarch-philip-seymour-hoffman.jpg

 

 

scifi Éhezők viadala Mockingjay

süti beállítások módosítása